Egy időben minden nap érintettem ezt a kereszteződést, bosszankodtam is rendesen mindig, mikor a feltorlódott forgalomban kellett araszolnom, mert a problémák nagy része minimális befektetéssel orvosolható lenne.

Ez az a kereszteződés, ami minden irányból tud torlódni. Menjünk végig rajtuk:

1. A Wesselényi utca felől a külső sáv szokott tele lenni tehergépjárművekkel, melyek nagy része átkelni igyekszik a városon. A teherautók közé beálló személygépjárművek nagy része a Vágóhíd utca irányába fordulna le kisívben, de ez a sok, egyenesen haladni kívánó teher- és személygépjármű miatt 1, maximum 2 sor elején várakozó autónak szokott sikerülni azalatt, míg jobbra engedi a kiegészítő jelzés. A teljes zöld jelzés alatt pedig a gyalogosok átkelésére váró, kanyarodó autók tartják fel azokat, akik egyenesen haladnának. Mindeközben ugyanitt balra nagyívben mindössze 2, maximum 3 autó kanyarodik a mérföldhosszú balra kanyarodó sávból.

A megoldás egyértelműnek tűnik: a jelenlegi külső egyenesen haladó sávot jobbra kanyarodó sávvá kellene változtatni, miközben a balra kanyarodást vagy meg kellene tiltani, és a sávot egyenesen haladóvá tenni vagy kiegészítő jelzéssel engedni róla a balra kanyarodást, ahogy a Kassai úton a Laktanya utcai kereszteződésben meg van oldva.

2. A Szent Anna utca felől érkezve az egyenesen haladó sor gyakran a Vígkedvű Mihály utcáig ér a rövid szabad jelzés miatt, amin legfeljebb 6-8 autó fér át. Eközben a balra kanyarodó sávban csak néha lézeng egy-egy autó. Kevésbé szabálykövető autóstársaink nagy lendülettel végrehajtott besorolásra használják sokszor. Erre a Rendőrség is rájött már egy jó ideje, lehet találkozni ezen események megörökítésére kirendelt járőrrel itt.

A megoldás itt már több nagyobb beavatkozást jelentene: a Vágóhíd utca hídra felfelé tartó sávját kétsávosítani kellene, hogy a Szent Anna felől két sávban tudjanak a gépjárművek egyenesen átmenni, majd a kereszteződés után egy sávba összesorolni. Ehhez a buszmegálló előtti részt, ami a Norc fotón is látszik, ki kellene szélesíteni:

Mivel a Szolnok-Záhony vonal korszerűsítése során a hidat amúgy is négysávosra kívánják bővíteni, így ez egy előrehozott beruházásként is felfogható lenne. Jó látszik, hogy egy körülbelül 15-20 méteres szakaszon kellene a szélesítést megcsinálni, mely során 1, maximum 2 oszlopot is át kellene helyezni.

3. A Hajnal utca problémáját a Vágóhíd utca rövid szakaszú kibővítése szintén megoldaná, ugyanis itt gyakorlatilag reggeltől estig tele van a Vágóhíd utca felé nagy ívben kanyarodó sáv. A templom miatt nem lehet bővíteni itt, a meglévő 3 sávon kell gazdálkodni.

A megoldás az lenne, ha két sávon lehetne balra kanyarodni, ez lehetővé is válna a Vágóhíd utca elejének már említett szélesítésével. A középső sáv tehát balra és egyenesen is engedné a forgalmat. Ugyanakkor a Hajnal utca felől a jobbra kanyarodást a kereszteződésben nem engedném, hanem előtte az Attila téren keresztül, ehhez viszont a jelenlegi forgalmi rendet a Baross és Nap utca becsatlakozásánál is módosítani kellene.

4. A Vágóhíd utca felől érkezve nagyon sokan kanyarodnak a Hajnal utca irányába, ezt a kiegészítő zöld jelzés támogatja is, de a külső sávban nincs ahhoz elegendő hely, hogy az egyenesen továbbhaladni akarók mellett elférjenek. A Norc fotón látszik, hogy a kisteher próbál kihúzódni a jobbra haladni akarók elől, átrakva bal kerekeit a belső sávba:

A megoldás itt egy nagyon alacsony költséggel elvégezhető sávszűkítés lenne, azaz egy soron következő felfestésnél a külső sávot a belső sáv rovására bővíthetnék. Jobb, de drágább megoldás lehetne a külső sáv egy méterrel történő szélesítése a jelzőlámpa előtti 20 méteren.

A fent leírt, minimális változtatásokkal a teljes rekonstrukció nélkül - mely leghamarabb is csak évek múlva történhet meg - is sokat lehetne lendíteni ennek a kereszteződés forgalmán, áteresztő képességén.

A bejegyzés trackback címe:

https://debrecencruise.blog.hu/api/trackback/id/tr392465329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

33621 2010.11.24. 19:59:58

A Wesselényi utca felől lehetne egy jobbra kanyarodó sávot csinálni a Vágóhíd utca fele, a Vágóhíd elejének te általad említett szélesítésével együtt.

subtotal 2010.11.24. 22:50:51

@33621: Igen, ez is egy lehetőség, de én igyekeztem a lehetőség szerint minimalizálni a beavatkozás mértékét. A hely ott van egy lekanyarodó sávhoz, tehát akár meg is valósítható, de mivel a balra kanyarodás a Wesselényi felől jórészt felesleges, ezért a sávok balra 'tolásával' is megoldható.
süti beállítások módosítása