Ma nagyon rövid leszek a Simonyi úttal kapcsolatban. Részben azért, mert kevés azon problémák száma, melyeket ezen a jól kiépített úton fel lehet sorolni, részben pedig a problémák egyszerűsége miatt.

Az első, hogy a víznyelőket, melyek közvetlenül a villamossín mellé lettek telepítve, nagyon időszerű lenne szintbe hozni az aszfalttal. A forgalmi sáv viszonylag keskeny és a fizetős parkoló övezet Bem térig terjedő kiterjesztése óta egyfajta ösztönös P+R-ként funkcionáló parkolók telítettek egész nap. Emiatt a haladó autók a sín felé orientálódnak elkerülendő egy kinyíló ajtó vagy a parkoló autók közül kilépő gyalogos amortizáló hatását a pléhlemezekre. Az eredmény, hogy ha az ember nem koncentrál, nagyon könnyen elkapja valamelyik aknát, melyek közül több is érzésre kútnak hat. Mindennap járok erre és nem telik el úgy hét, hogy ne mennék bele valamelyikbe, tehát a probléma nem csak a néha erre tévedőket sújtja. A legszebb az egészben, hogy most ősszel javítottak is talán egyet, de persze nem azok közül, melyek tényleg felütnek.

A második, hogy a keresztező Géresi utcából kifordulni igyekvők nem nagyon látják az út balról érkező forgalmát szintén a parkoló kocsisor miatt, emiatt vagy belógatják az autók orrát a forgalmi sávba, a szuicid alkatok pedig a lehető legrosszabbkor vágnak ki. Ez kifejezetten csak a Géresi utcánál probléma, az Andaházinál nem, mivel ott a villamosmegálló peronja mellett ugye nem lehet parkolni. Ezt a problémát a Géresi utcánál a Simonyi út parkoló részének a belváros irányába történő pár méteres csökkentésével orvosolni lehetne.

A harmadik pedig a Pálma előtti kereszteződés. Minden nap feltorlódik a sor a Zeneművészeti irányából a Nagyerdei körúton, amit mérsékelni lehetne azzal, ha engednék, hogy a forgalom jobbra kisívben a Simonyi útra a villamossínen kanyarodhasson. Egyenesen haladóknak pedig bonuszként újrarakhatnák a díszköveket a sínek között, mert azok is megsüllyedtek az idők folyamán.

A bejegyzés trackback címe:

https://debrecencruise.blog.hu/api/trackback/id/tr632503472

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.