Elméletileg már csak egy kicsivel több, mint egy hónap van hátra a csatornázási munkák ikszedik határidejének a végéig, ami május 31. Remélem most tényleg lehet majd pezsgőt bontani.

Azonban azt látva, hogy az előzetes bejelentés szerint péntektől hétfőig tartó – a Böszörményi út szervizútjára bekötő utat érintő – 4 napos korlátozás projekttervét nem sikerült úgy összerakni, hogy ne legyen csúszás, nehezen hihető az aktuális végdátum. Ma délután ugyanis az említett szakasz még mindig el volt zárva a forgalom elől.

A közlekedést súlyosabban érintő kérdés azonban, hogy a Pesti utcán és a Böszörményi úton miért kell 30-ra lassítani a forgalmat, mikor az elsőnél a munkaterületen több, mint egy hete semmi mozgás nincs, a másodiknál pedig a munkaterület a járdán is túl van, teljesen értelmetlenül (egyedül az egyenruhás fényképészek vélnek értelmet felfedezni ebben) lassítva a forgalmat.

A Közútkezelőnél azt mondták, mikor előzőleg ilyen témában megkerestem őket, hogy ezt írják elő a rendelkezések. Ideje lenne felülvizsgálni ezeket.

A bejegyzés trackback címe:

https://debrecencruise.blog.hu/api/trackback/id/tr422839929

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.