Mai rövid kis posztomban pozitív változásokról számolhatok be. Két újdonság is van a debreceni közlekedésben, mindkettő a 33-as főút baleseti gócpontjaihoz kapcsolódik.

Az első, hogy az M35 lehajtójánál lámpás kereszteződést épít ki a Közútkezelő. Ennek a blognak az első posztja foglalkozott ezzel a kereszteződéssel, én más megoldást javasoltam, ami nem járt volna sem ekkora költséggel, sem sebességkorlátozással. A megvalósításra kerülő kiépítés teljes mértékben meg fog egyezni a 35-ös útnál lévő kereszteződéssel, remélhetőleg az itt előforduló balesetek ezután megszűnnek.

A másik változtatás, ami itt a blogon szintén említve volt, hogy a Nyíl utcán a Bem tér felé haladva, a Hadházi út jelenleg veszélyes kereszteződésének 30-as korlátozása már a Damjanich utcánál elkezdődött, ezzel feleslegesen lassítva a forgalmat. Jelentem, ez a tábla lekerült, már csak a kereszteződés előtt 100 méterrel kell lelassítani. Üdvözlendő lépés, ami végre teljes mértékben elfogadható, tolerálható.

Már csak az utak takarítását lenne nagyon ideje elvégeznie a Közútkezelőnek, mert az állami kezelésben lévő utak továbbra is magukon viselik a tél nyomait.

A bejegyzés trackback címe:

https://debrecencruise.blog.hu/api/trackback/id/tr572854953

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tepsifan · http://kephatas.blog.hu 2011.05.09. 18:03:38

Emlékszem amikor a Nyíl utca végig 30-as táblával volt kirakva, aztán nemrég jártam arra, és meg is meglepődtem, hogy csak a végén van.

33621 2011.05.09. 23:55:50

Én tavaly szeptember 11-én bele is futottam abba a 30-as táblába 50-el, és 30000-be került mindjárt. Valamikor régebben a mostani helyén volt a 30-as tábla, ezért néztem én is el az ősszel.
Egy másik közlekedés fejlesztésről is tudok beszámolni,méghozzá a házgyári sorompónál úgy fogják megoldani a kereszteződést mint a Metrónál,vagyis lámpával lesz összehangolva a fénysorompó működése.Már láttam a terveket,sajnos pénzhiány miatt itt is módosítottak az eredeti megoldáson.
Az eredeti tervek szerint járdaszigetet építettek volna a házgyár felől a sorompó előtt az út közepére, és így négy csapórúd zárta volna a kereszteződést vagyis oldalanként kettő kettő. De ezeket elég pénz hiányában nem építik meg. Állítólag szeptember-október felé lesz majd kész a kivitelezés.

subtotal 2011.05.10. 08:37:26

@33621: Akkor a Balmazújvárosi út végig lesz lámpázva. Remélhetőleg ezután a közvilágítás is végig menni fog, mert az autópálya lehajtó és a várostábla között nem szokták felkapcsolni.
Köszi az infót!

tettelek 2011.05.19. 12:59:29

mindenhová lámpát és 30 as táblát,hogy a" nyomorékok" ne féljenek.
süti beállítások módosítása