Nagyon röviden a Simonyi útról
2010.12.09. 05:10
Ma nagyon rövid leszek a Simonyi úttal kapcsolatban. Részben azért, mert kevés azon problémák száma, melyeket ezen a jól kiépített úton fel lehet sorolni, részben pedig a problémák egyszerűsége miatt. Az első, hogy a víznyelőket, melyek közvetlenül a villamossín mellé lettek…
Derék utcai viszonyok
2010.12.08. 07:25
A Tócóskertben és a Tócóvölgyben információim szerint körülbelül 35 ezer ember él. Ezen a területen halad keresztül a Derék utca, jelentős részét bonyolítva az itt lakók mindennapi közlekedésének.Az utat a közelmúltban egy szakaszon újraaszfaltozták, de fejlesztés nem…
Szerző: subtotal
2 komment
Címkék: közlekedés forgalom debrecen elkerülő út körforgalom tócóskert m35
Nyílegyenesen sehova 12 évig!
2010.12.01. 22:15
A blog mai témája a Nyíl utca és az a kínszenvedés, ami ennek az utcának a fejlesztése kapcsán folyik. Örökös Polgármesterünk 12 évvel ezelőtti programjának is része volt már ennek, a városon belüli körút egyik szakaszának számító utcának a rekonstrukciója. Azóta sem…
Szerző: subtotal
3 komment
Címkék: közlekedés forgalom debrecen 33 elkerülő út körforgalom nyíl utca
Bólyai utcán kinn hagyták a 30-ast
2010.11.26. 05:35
A Bólyai utcán a DAB székház felé a Poroszlay sarkon kinn maradt a 30-as tábla, pedig már napok óta készen van az út helyreállítása és semmilyen más munkavégzés sem zajlik. Idegesítő helyzet, a csatornázás határideje október vége volt, de a mai napig dolgoznak, a legutóbb a…