Derék utcai viszonyok
2010.12.08. 07:25
A Tócóskertben és a Tócóvölgyben információim szerint körülbelül 35 ezer ember él. Ezen a területen halad keresztül a Derék utca, jelentős részét bonyolítva az itt lakók mindennapi közlekedésének.
Az utat a közelmúltban egy szakaszon újraaszfaltozták, de fejlesztés nem történt. Az út jelenleg elbírja még 2 sávon a forgalmat, de ahhoz, hogy ez helyzet hosszabb távon is fennmaradjon, mindenképpen szükséges lenne néhány beavatkozás. Menjünk sorjában:
1. A Derék utca déli végének kereszteződésében, ahol a Vincellér utcával találkozik, jelenleg a Derék utcának van elsőbbsége, bár az ott elhaladók döntő többsége a Vincellér utca irányába kanyarodik, kivéve a buszokat, amelyek tovább mennek egyenesen. Ráadásul ahhoz, hogy a kereszteződést a Vincellér utca irányából be lehessen látni balra az erdősáv miatt, le kell teljesen lassítani. Itt nagyszerűen tudna egy körforgalom érvényesülni, bár minimálisan az elsőbbségi szabályok megváltoztatása is megtenné.
2. Az utca közepén van 2 olyan kereszteződés is, egy a Sárvári Pál utcánál, a másik pedig a Holló László sétánynál, melynek körforgalommá alakítása jelentősen könnyíthetné az itt lakók életét, mert nagyívben kikanyarodni a reggeli és délutáni jelentős forgalomnál nagyon nehéz, ezért az itt lakók a szerviz utakat használják alternatív útként. A hely bőségesen rendelkezésre áll ehhez a változtatáshoz. Ez már a sokadik körforgalom, melynek kialakítását javaslom ezen a blogon és biztosan nem az utolsó. :)
3. Az északi végpontnál, ahol a Kishegyesi útba torkollik, 2 problémára hívta fel a figyelmemet 33621 nick alatt kommentelő olvasóm (ezúton is köszönet érte és biztatok erre mindenkit): az egyik a Derék utcáról a Kishegyesi útra a város felé kanyarodók osztoznak a Gyepűsor utca irányába egyenesen tovább haladókkal. Amikor a jobbra kanyarodók mehetnének a kiegészítő zöld jelzés alatt, az egyenesen tovább haladni szándékozók elállják az útjukat, pont úgy, mint ahogy a Vágóhíd utcánál. A kiegészítő zöld jelzés hangolásán is lehetne optimalizálni. A másik probléma, hogy a megnövekedett kamionforgalomnak (mely az M35-ösről a 47-es irányába tart valószínűsíthetően) szűk a Kishegyesi utcáról a Derék utcára vezető kanyarodósáv íve, felhajtva a padkára tönkreteszik azt. A megoldás mindkét esetben egy kisebb szélesítés lenne, mely visszafogott költséggel megoldható. További kisebb beruházással egy külön kanyarodó- és felhajtósáv is kialakítható lenne a Derék utcáról a város felé haladók számára.
A felsorolt módosításokkal gyorsabbá és könnyebbé válna ennek a sűrűn lakott városrésznek a közlekedése milliárdos fejlesztések nélkül is.
Szerző: subtotal
2 komment
Címkék: közlekedés forgalom debrecen elkerülő út körforgalom tócóskert m35
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
33621 2010.12.08. 19:54:35
Ezt a Debrecen közlekedésével kapcsolatos blogot valahol meg kellene ismertetni a város lakóival, hogy ne csak 1kutya és én kommenteljünk ide, hanem más is eltudja mondani a véleményét.