A városban dúl a csatornázás időtlen idők óta. Mindenhol útfelbontás és korlátozások, nagyon sok helyen még ott dolgoznak a gépek, rendjén is van, hogy lassítani kell.

Mai bejegyzésemben a Füredi úton, a Sínai utca kereszteződése előtt kirakott korlátozó táblákkal foglalkozom. Ezen a területen is dolgoztak az út mindkét oldalán, kihelyezték a tempót 30km/h-ában korlátozó táblákat. Azonban hetek óta az egyetlen munkavégzésre utaló nyom a Füredi Söröző előtt lévő betemetetlen munkagödör. A táblák azonban továbbra is kinn vannak. Teljesen nyílvánvalóan feleslegesen kivéve azt az egy órát, ami alatt majd betemetik a gödröt.

Ma fogyott el nálam a cérna, felhívtam a Hajdú-Bihar megyei Közútkezelőt, próbáltam az okokról érdeklődni. Nagyon készségesek voltak, elmondták, hogy sajnos a törvényi előírások túlbiztosítják ezeket a helyszíneket, de előreláthatólag pár napon belül a munkavégzés befejeződik a területen és ezzel a korlátozás is megszűnik.

Amennyiben szeretnétek ilyen jellegű problémát, esetleg kátyút országos főútvonalak Hajdú-Bihar megyei szakaszain bejelenteni, a következő számokon megtehetitek:

A Barna utcai központ száma: 52 / 527-222

Ez pedig az Üzemmérnökség elérhetősége: 52 / 413-721 

Melyek azok az országos főútvonalak, melyek Debrecen belterületén belül haladnak, így a Közútkezelőhöz tartoznak?

A legfontosabb a 4-es főút, ennek debreceni szakasza a Szoboszlói, Erzsébet, Wesselényi, Hajnal, Rakowszky és Kassai utakon halad.

A 35-ös főút, ez a Böszörményi úton, a Pesti és Nyugati utcán vezet, a 33-as pedig a Balmazújvárosi és Füredi utakon, valamint a Nyíl utcán halad az Árpád térig.

A 471-es út belterületi szakasza a Sámsoni út, a 48-as pedig a Vámospércsi és Faraktár utcákon haladva a Hajnal utcai kereszteződésig tart.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://debrecencruise.blog.hu/api/trackback/id/tr262362700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása